Nekiállunk turkálni. Azért - legalább az elején - megnézi az ember, hogy mit dob ki. És jönnek egyből az emlékek.

Minden bináris számsorrá formált valóságból, vagy valótlanságból összeáll egy kép, egy hang, egy dokumentum, de minimum valami fény.

Most, hogy rendet rakok a gépemen, valami fontosra akadtam. Ezek fotók, amit talán 2007-ben vagy 2008-ban készíthettem egy Fischer György-szobortervről.

A két egymásba karoló sétáló alakot egy meghívásos pályázatra szánta. Szombathelyről kérték fel. A Zsinagóga udvarára került volna, ha nyer. A történet, amit a Mester szoborba fogalmazott, szívszorító. Két fiatal. Emlékszem, nagyon készült rá, Úgy érezte, megint megfogott valamit. A lényeget. Valami nagyon emberit.

Megmintázta plasztilinből. Megírta a szövegeket. Elkészítette a dokumantációt. Megöntötte gipszből.

Az indulás napján leejtette.