A teljes kapu 3 méter magas és 7,2 méter széles. A munkálatok 2018 késő őszén kezdődtek, a műszaki átadás tavaly nyáron zajlott. Megtekinteni az egyéb építkezések befejeződése után, jövőre lehet majd. A nem mindennapi megbízatásról bocföldei műtermében beszélgetünk a zalaegerszegi Ady-iskolában is tanító szobrászművésszel. Elsőként azt tudakoljuk, miként talált rá a feladat.
– A Várkapitányság Nonprofit Zrt. meghívásos pályázatot hirdetett 2018-ban a Várban megvalósuló Nemzeti Hauszmann Program kapcsán, s a megbízást nekem sikerült elnyernem – kezdi Farkas Ferenc. – A Főőrség nyugati, a Krisztinavárosra néző oldalán egy középkori épületmaradványokat bemutató régészeti tér kialakítására nyílt mód, ide vezeti be majd a közönséget a nagy méretű bronzkapu. Ez a bejárat eredetileg nem létezett a budai Várban.
A tervezők háromosztatú úszókaput képzeltek el, amelynek két oldalsó szárnya becsúsztatható a bejáratot övező kőfalba, a középső elem pedig tetszés szerinti irányba gördíthető.
– Munkált bennem egy kis megilletődöttség a feladat láttán, de hezitálásra nem volt idő, erősen szorított ugyanis a határidő – idézi fel akkori lelkiállapotát a művész. – Mindhárom szárnyra 9-9 bronz domborművet terveztem, ez összesen 27 darab 90×80 centiméteres kazettát jelent. Kaptam ajánlást a tematikához, de azért jól bele kellett ásnom magamat a budai Vár történetébe, hogy a tatárjárástól a 20. század elejéig húzódó históriai mozaik összeálljon a fejemben. És akkor még hol vannak a kompozíciók, a plasztikai megoldások… Sokat kutattam, nyomoztam, amíg több egyeztetést és módosítást követően kikristályosodott a végleges sorozat.
Vegyük sorra, milyen történelmi ívet ölel magába egy-egy szárny. A bal oldali kapu első kazettája az országépítő IV. Béla alakját idézi fel, megelevenedik pénzverdéje is. Sorjáznak a koronás fők, Nagy Lajos, Zsigmond, Mátyás, de egyebek mellett Hunyadi László kivégzésének, s Budavár 1686-os visszavételének is emléket állítanak a domborművek. A jobb oldali szárnyon többek között Mária Terézia és II. József kora, Táncsics kiszabadítása, a vár 1849-es ostroma, Ferenc József megkoronázása és IV. Károly eskütétele is megelevenedik. A középső kapuszárnyon magyar szentek kaptak helyet, Szent Istvántól Kapisztrán Jánosig. A középpontba a magyarok nagyasszonya, Szűz Mária került.
– Mindegyik korszakot kis jelenetbe ágyaztam, Zsigmond uralkodásának megidézésénél például az 1974-ben feltárt szenzációs gótikus szoborleletből merítettem inspirációt – tér a részletekre Farkas Ferenc. – Az akkor előkerült, lovagokat és heroldokat ábrázoló szobrok bizonyítják, hogy a Zsigmond- kori udvari művészet párját ritkító minőséget képviselt. Más munkákon többször használtam vizuális forrásként korabeli, hiteles metszeteket. Külön táblát kapott a vár két építész tervezője, Ybl Miklós és fiatalabb kollégája, Hauszmann Alajos, aki a mester halálát követően átvette a magyar királyi vár építésének vezetését. Természetesen mindegyik dombormű az édes gyermekem, de a „szülés” nem volt minden esetben egyforma. Akadt, amelyik szinte kifutott a kezem alól, másokkal többet gyürkőztem, hiszen az összhatásra, a domborművek egymásmellettiségére is figyelnem kellett. Tartalmában is nagyon közel áll hozzám például a Szent Erzsébet alamizsnát oszt című tábla, aminek gipsz változata ma is itt áll a műtermemben. Azt a legendát dolgoztam fel, amikor Árpád-házi Szent Erzsébet kötényében rózsává változik a szegényeknek szánt kenyér, azért, hogy az ifjú özvegy ne maradjon hazugságban egyik rokona előtt, akitől büntetést kapott volna irgalmáért. Nem akartam „szó szerint” megfogalmazni a jelenetet, ezért a csodára csak egy dézsában nyíló rózsatő utal.
Felvetjük, a művészettörténet felmutatott már néhány legendás bronzkaput. Vajon az előképek nem hatnak bénítóan az alkotóra, egy ilyen nagy ívű megbízatás esetén?
– Megmondom őszintén, amikor az első helyszíni bejáráson a valóságban is szembesültem az elkészítendő kapu méretével, megroggyant a térdem… Ekkora felületet megtölteni tartalommal, főként a rendelkezésre álló hat hónap alatt, hatalmas kihívásnak tűnt. Az is volt. Természetesen jól ismerem az etalonként számon tartott világhírű bronzkapukat, többször is láttam például eredetiben Lorenzo Ghiberti munkáját, ami a firenzei keresztelőkápolnába vezet. Nem véletlen, hogy minden idők egyik legjelentősebb művészeti alkotásaként tartják számon, s hogy Michelangelo később a Paradicsom kapujának nevezte el. De említhetném Donatello több, ugyancsak bravúros munkáját is. Ráadásul egy kapuhoz mindig kötődik valamiféle spirituális tartalom, hiszen elválaszt és befogad, világokat köt össze. Mindezeket a kissé nyomasztó érzeteket azonban igyekeztem erővé gyúrni, s szem előtt tartani a realitást, hiszen az én feladatom azért más jellegű volt. A mi kapunkon nem szerepelhettek például erősen kidomborodó elemek, az öntvények vastagsága adott volt, hiszen két szárnya az oldalfalakba csúszik, be kell férniük. Így is irgalmatlan súlyú a szerkezet, a 27 dombormű darabonként 50 kg, plusz még a több mázsányi masszív acél tartókeret…
A domborművek mintázásához plasztilint használt, ezekről készült a gipszöntvény, ami a végleges bronz változat alapját adta. A technikai kivitelezésben számíthatott családi segítségre is. A bronzöntést egy pesterzsébeti műhely végezte több hónapon át, majd a táblákat egy csepeli lakatosműhelyben fúrták fel az acélvázra. Eközben zajlott a finomhangolás, vagyis a cizellálás is.
– Csak mindezeket követően, a végleges helyén láthattam egyben a kaput. A környező építkezések miatt még nem mutatja meg az igazi arcát, nagyon várom a pillanatot, amikor már szépen burkolt tér, „felöltöztetett” környezet és pezsgő élet veszi körül…
A teljes cikk itt olvasható.
