Mielőtt bárki feltenné az alapvető kérdést, hogy az egykori BDF-es rajz szakos hallgatók kiállítása miért nem az anyaintézményben van, megválaszoljuk azt. Az ötletgazda Baki Orsolya, az MMIK dolgozója, így tehát adva volt a lehetőség összehozni a kellemest a hasznossal, és felhívni pár barátot és egyben régi iskolatársat, hogy lenne-e kedvük „tárlatolni". Persze volt, és így létrejött egy olyan dolog, amit csak támogatni lehet, mind jelen oldal hasábjain, de akár a megtekintéssel is. Továbbmegyünk, az épp most gólyáskodó szakirányúakat szervezetten, vagy ajánlottan kellene átirányítani a száz méterre lévő galériába. Biztosan valamelyest motívációt jelenthetne nekik, amit látnak, hisz a 6-8 éve végzettek munkái a mi megétélésünk szerint - ami cseppet sem szakmai, vagy akár különösebben értő -, nagyrészt jó osztályzatot kaptak. A szombathelyi alkotások közül Bárány Áron, Bodorkós Orsi, és Baki Orsi munkáit már ismertük, úgyhogy a kiállított művek közé nem teljesen ismeretlenül érkeztünk. A négy kiállító tér mindegyike mást mutat, és ez meg is adja a főtémánkat, mégpedig, hogy ilyenkor látszik, mennyit is jelent az, hogy ezek az emberek egy ideig együtt éltek. Rengeteget és szinte semmit, értve ezt úgy, hogy míg közösségi érzetben és „felnőtté" válásukban pótolhatatlant szereztek, addig alkotói világukon és ízlésükön ez semmit nem változtatott. Látszik az, hogy mindenki megmaradt a gyökereinél, és akárhonnan is érkezett Szombathelyre, a saját útját járva távozott innen. Feltéve, ha távozott.

A kiállítás megnyitóján a papírból dolgozó Bartek Péter Pál festőművész felettébb szórakoztató beszédet kerekített ki, mely egyszerre volt védekezés a szokatlan feladatkörrel szemben, illetve megnyitóbeszéd. Mint aktív alkotónak, akár kényelmetlen is lehet sőt, biztos, hogy az, véleményt formálni a pályatársakról - természetesen a nyilvános értékítélet a „meleg ügy". Ő mindezt okosan, felettéb humorosan, és mindenekelőtt őszintén elintézte - annak ellenére, hogy láthatóan és hallhatóan készült. Beszélt a művészet mibenlevőségéről, idézve a legnagyobbakat. Részünkről elfogadunk minden körülírást, napjainkban nálunk a legaktuálisabb a „művészet az, amivel valaki önkifejez, minden kényszer és egyéb külső befolyás nélkül" meghatározás. Jól felépített megnyitóban akkor érkezett az utolsó spontán csavar, amikor már azt hittük, vége a beszédnek. Akik ott voltak, azok tudják, hogy nem tizenkét dühös ember, hanem tizenhárom tehetséges, az életének fontos időszakát itt töltő művész munkáit láthatjuk két héten keresztül.

Akik esetleg műelemzést vártak, azokat ki kell ábrándítanunk - elsősorban szemet hizlalni jöttünk. Itt sok mindent értettünk, sőt magunkénak is éreztünk, de szerencsére nem mindent. Mennyire unalmas is lenne a világ, ha mindent tudnánk? Mindenki máshonnan jött, és máshogy is jár az úton, az egyetemes irányunk ugyanaz, de azon kívül szabad a pálya - aki akar száguldozik, de lehet akár állni is. Ők tizenhárman haladnak a sajátjukon, és ebben a pillanatban ez a legfontosabb.

Kiállítók: Baki Orsolya, Balogh Patrik, Bárány Áron, Bodorkós Orsolya, Dencs Zsanett, Gyerák Petra, Jakab Péter, Kovács Gombos Dávid, Molnár Anna, Németh Attila, Sári András, Tóth Norbert és Turi Gábor

Forrás: www.vaskarika.hu

Fotók: Büki László