Fischerre azért sem könnyű emlékezni, mert nem az a típus, akit a kedvesen adomázó, párás emlékezés polcára helyeznénk. Valószínűleg ő maga sem kívánkozna oda, hadd fájjon csak az a hiány… Az emlékezésben tehát egyelőre kevés a patina, a lexikonoknak szóló emelkedett összegzés, vagy a lezáró, elengedő belenyugvás. Helyette a csalódottság karol belénk.
November 22-én lesz négy éve, hogy Nemesszentandráson, a régi tömésházból kialakított műteremben egyszer s mindenkorra letette a mintázófát. Az eltelt négy év nem volt képes alakját olyan távolra vinni, hogy csak szobrait látnánk, őt magát nem. S valószínűleg többször négy év után sem lesz ez másként. Ellenkezőleg, szobrai nyomán az új közönség számára is kirajzolódik, tapinthatóvá válik majd karaktere, habitusa. Hiszen pont ez volna a művészet lényege: megőrizni valamit az alkotóból. Már Horatius is eben reménykedett: „Nem halok meg egészen…”
Pedig Fischer akkor is csak félig volt jelen, amikor még közöttünk járt. Lénye egy része mindig abban a birodalomban csavargott, ahonnan szobrai is érkeztek. Egy olyan univerzumban, amit groteszk alapú életforma népesít be, s ahol a törvényeket a kompozíciós szabályok írják. E két fő szempont mentén gyúrta ki magából jellegzetes, senkivel össze nem téveszthető plasztikáit, amelyek témája mindig az ember. A furcsa, egyedi, sokszor kiszolgáltatott, magányos ember.
Az emlékkiállítás a siklósi gyerekkor felidézésével indul, a rajzpályázatokon elnyert oklevelek mellett ott látjuk a 7. osztályos Fischer fa vonalzóját is. A tárlat e szegletében kapott helyet a család többi alkotó tagjának – Németh Klára, Fischer Judit, Fischer Bence – jelzésértékű megmutatkozása ugyancsak.
A kisplasztikák világát rajzok, grafikák vezetik fel, megalapozva a hangulati közeget. Amely oly koherens, hogy valóban úgy érezzük, Fischer saját kisbolygóján járunk. Körülöttünk teremtményei, amelyeken alapvetően formai, geometriai dilemmákat vet fel és old meg, ám felkavaró látványuk, üzenetük ezeken messze túlmutat. Ezért képes úgy belerágni magát az ember lelkébe az Áldozat csupasz, védtelen törzsének íve, vagy a lábát gyomrához szorító Kuporgó magzatpóza. Feloldásul könnyed eleganciájú, játékosságot is csillantó figurák vegyülnek a szorongók közé, némely nőalakot mintha jóféle méz sűrű, édes cseppjei formálnának meg.
De térjünk még vissza egy percre egy igazán korai műhöz, az 1969-ből ránk maradt iskolai vonalzóhoz. Persze telefirkálta… A kedvenc együttesek neve, Omega, Illés, Metró, Beatles, Rolling Stones, stb. mellett apró rajzok, melyek közül Presser párvonalas portréja határozottan felismerhető. És ott látjuk a firkák között Zorro jelét és kardját is. Bár akkortájt sok kamasz vonalzója festhetett ugyanígy, mégis megébred a gondolat: a hatalmaskodók elleni küzdelem álarcos ikonja és a „lázadó” zenészek közös platformja világosan üzent Fischer nyiladozó személyiségéről. Ez a nyúzott vonalzó egész pályája során mutatta számára az egyenes irányt.
Képzőművészeti ösztöndíj
Fischer György nagy hatással volt a művészpályára készülő fiatalokra, s szívén viselte a tehetségek felkarolását.
Az Ady-iskola művésztanáraként és saját műtermében egyaránt sok tanítvánnyal foglalkozott. Ebbéli törekvéseit vitte tovább a ZAZEE Kulturális Egyesület által kezelt Fischer György Képzőművészeti Ösztöndíj, amit 2014-ben írtak ki első alkalommal. Egy év kihagyás után most újból megnyílt a lehetőség, ami somogyi, vasi és zalai állandó lakcímmel rendelkező fiataloknak szól.
A két kategóriában meghirdetett pályázat célja, hogy segítse azoknak a fiatal alkotóknak a felkészülését, akik érettségi után a képző- vagy iparművészeti felsőoktatásban, illetve az építészképzésben tanulnának tovább, de még nem tettek sikeres felvételi vizsgát. A jelenleg képző- vagy iparművészeti tanulmányokat folytató hallgatók ugyancsak részesülhetnek az ösztöndíjban.
A pályázatok beküldésének határideje november 30.
Forrás: www.zaol.hu
