Az artportal kultúrpolitikai cikksorozata az önkormányzati választások után kezdett el foglalkozni a kortárs művészet intézményi helyzetével azokban a városokban, amelyek ősszel új politikai színezetet kaptak. A budapesti színtérről itt, a pécsi helyzetről itt, a szombathelyi viszonyokról itt írtunk. A mintázatot megváltoztatva, most egy kormánypárti vezetésű város következik, a Szombathely melletti “szomszédvár”, Zalaegerszeg.
Rettentően nehéz kritikusnak lenni egy olyan kis közösségben, mint Zalaegerszeg, hiszen nagyon könnyen megbántódik a szomszédod, a barátod, a kollégád, akivel naponta összefutsz az utcán, találkozol a munkahelyeden, vagy egy kiállítás megnyitóján. Ha ebből indulunk ki, máris közelebb kerülünk annak megértéséhez, hogy mi és hogyan működik ma Zalaegerszegen a képzőművészeti életben.
Pedig olyan időszakot élünk, amikor nagy szükség lenne a kritikus megnyilvánulásokra, mert valahogy rossz irányba halad minden. Ez az írás ilyen kritikus, de építő, párbeszédet kezdeményező hang szeretne lenni.
Sokadszorra futok neki e cikk megírásának. Volt már kronologikus, didaktikus, és még ki tudja hányféle megközelítésű változat. Talán azért, mert egy összetett és nehéz kérdésről van szó. A lényeg azonban mindegyik megközelítésben ugyanaz: a zalaegerszegi képzőművészeti élet válságban van. Provinciális és periférikus, progresszívnek pedig egyáltalán nem nevezhető. Intézményrendszere nincs, közönsége is csak alig. A képzőművészet értéke, haszna, szerepe az itt élők számára nem értelmezhető, amit az Önkormányzat kultúrához való hozzáállása csak megerősít. Vannak ugyan alulról jövő kezdeményezések, de ezek városi támogatás nélkül általában elhalnak, vagy csak csökkentett formában valósulhatnak meg.
A kulturális élet bármely szereplőjét kérdezzük is, a helyi önkormányzatra mutogat, hiszen itt még nem alakult ki az a tehetősebb, a kultúrát szerető és támogató polgári réteg, amelyből idővel mecénások, pártolók vagy gyűjtők kerülhetnek ki. Így nem marad más választás, mint az Önkormányzattól várni a támogatást. Nekünk, művészeknek pedig az, hogy ebben a relációban vizsgáljuk a helyzetet, ami 2020-ban a zalaegerszegi képzőművészeti életet jellemzi.
Helytelenül
Zalaegerszegen nincs otthona a képzőművészetnek. Nincsenek kiállításokat szervező magángalériák, nincs kizárólag képzőművészetre specializálódott közintézmény, képtár[1] vagy galéria.
Pedig a helyi politikusok évtizedeken át, legalább választási ígéretek szintjén életben tartották a városi képtár létrehozásának gondolatát. Legutóbb azonban már így sem. Közben elég értékes gyűjtemények (pl. a GébArt Nemzetközi Művésztelep anyaga stb.) sínylődnek sokszor méltatlan és állapotukra veszélyes körülmények között. Tartalom tehát lenne, de infrastruktúra nincs hozzá.
A képtár témája azért időről-időre felmerült. Koncepciók, sőt, még látványtervek is születtek, de ezek általában ad hoc jellegűek és tiszavirág életűek voltak. Komoly szándék, illetve tőke híján „az ideális pályázatra való várakozásban” ki is merültek.
Erre a legjobb példa, amikor legutóbb a belváros közepén hosszabb ideje üresen álló (volt) MMIK épületét azzal a céllal vette át a város a megyétől, hogy egy többfunkciós kulturális központot hoz benne létre. A nagy csinnadrattával beharangozott elképzelést aztán csakhamar átvette egy 4 csillagos szálloda terve, az ingatlant meg az állam.
Pár éve egy magánkézben lévő belvárosi ingatlan, a volt Helyőrségi Klub rossz állapotban lévő épületének képtárrá alakítása jelenthette volna az ügy megoldását. Megint készült építészeti terv és koncepció is született (állandó és időszakos kiállítóterek, konferenciaterem, műtermek, raktárak, rezidencia programhelyszínek stb.), sőt a korábbiakhoz képest újdonság volt, hogy a terveket az ingatlan tulajdonosa egy jelentősebb tőkeinjekcióval is megtámogatta volna. Az önkormányzattal való együttműködés azonban kudarcba fulladt[2]. A döntő érv az volt, hogy a Zalaegerszegen most zajló rengeteg beruházás és azok későbbi fenntartása olyan terhet ró a városi költségvetésre, hogy a képtár létrehozásában nem képes szerepet vállalni.
A képtár ügye egyelőre tehát nem tűnik aktuálisnak, ami azért is furcsa, mert időközben – szinte a semmiből előkapva –, a Modern Városok Program keretében, több milliárdos beruházással megépítik a Mindszenty Zarándokközpontot. Ezzel együtt felújítják a Göcseji Múzeumot is, ahol helyet kap egy új képzőművészeti állandó kiállítás, ami Fekete György munkásságát fogja bemutatni.
A jelentős képzőművészeti gyűjteménnyel is rendelkező Göcseji Múzeum átépítésével ideiglenesen megszűnt egy olyan kiállítótér is, ami alkalomadtán szépművészeti tárlatoknak is helyet adott a történeti és régészeti kiállítások mellett. Ezzel kettőre szűkült azoknak a helyeknek a száma, ahol viszonylag elfogadható körülmények között időszaki kiállításokat lehet szervezni Zalaegerszegen.
Ezek közül a belvárosban található Városi Hangverseny- és Kiállítóterem (volt Zsinagóga) a reprezentatívabb, ami a Keresztury Dezső VMK alá tartozik. A karzaton található galériája korszerű kiállítások megrendezésére viszont kevésbé alkalmas.
Szobrokat, nagyobb méretű alkotásokat nem igazán lehet itt bemutatni, de a kisebb méretű munkák élvezetét is nagyon megnehezíti a korszerűtlen megvilágítás és a színes üvegablakokon át beszűrődő fény.[3]
Sokszor problémát okoz, olykor pedig lehetetlenné is teszi a kiállítások megtekintését, hogy az intézmény központi termébe rengeteg céges rendezvényt, konferenciát stb. kénytelen befogadni. Ilyenkor pedig el lehet gondolkodni rajta, hogy vajon mekkora súlya van a képzőművészetnek az intézményen belül.
Helyi alkotók bemutatásán kívül, országos hírnévnek örvendő képző-, ipar- és olykor népművészek kiállításai mellett csoportos tárlatokat is szerveznek itt. Ilyen a nemrég lezajlott, két évente megrendezésre kerülő Zalaegerszegi Szalon, ami a városhoz kötődő képzőművészek aktuális munkáit hivatott bemutatni. Az idei tárlatot övező körítés sajnos nagyon ügyetlenre sikeredett, pedig ez volt a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem új vezetésének bemutatkozó rendezvénye.
Szintén a Keresztury Dezső VMK[4]-án belül működik a Gönczi Galéria, ami a Landorhegy városrészben található központi intézmény földszintjén található. A két teremből álló kiállítóhely sem felel meg a mai igényeknek, de a Zsinagógával összehasonlítva ez a modernebb.
Az itteni kiállítások is vegyesek, és nagyjából ugyanolyan tematikával dolgoznak, mint a társintézményük tárlatai. Emiatt gyakran úgy tűnik, mintha nem egyeztetnék programjaikat, vagy nem szeretnének valamilyen markáns irányt meghatározni maguknak, ráadásul gyakran előkerül egy-egy „muszáj”[5] kiállítás. A tárlatok rendezésével megbízott szervezők kezét megköti az is, hogy rendkívül alacsony költségvetésből dolgozhatnak.
Ha megvizsgáltuk a város két kiállítóhelyét, egyből megmutatkoznak a legnagyobb problémák: elavultak, nincs koncepciójuk, nem dolgoznak kurátorokkal és nincs is igazán pénz rájuk. Hiányzik egy szakembereket bevonó, kifejezetten a képzőművészetre és határterületeire koncentráló, folyamatosan magas színvonalon dolgozni képes intézmény, ami szervez, rendez, pályáz, gyűjteményeket gondoz. Egy hely, amely becsalogatja az utcáról is a közönséget.
Nincs olyan áthidaló megoldás sem, amely a zalaegerszegi művészeknek valamilyen komolyabb szakmai koncepció szerint ad kiállítási felületet, vagy vendégkiállításokat fogadhat, esetleg raktározhatja a kész munkákat[6]. Nincs gócpont, nincs otthon, ahol összegyűlhetnek. A képtár és a semmi közé pedig viszonylag könnyen, kevés ráfordítással is be lehetne iktatni egy köztes megoldást, egy kisebb, de modern városi galériát.
Háttal a képzőművészetnek
Nem állíthatjuk, hogy az önkormányzat ne költene képzőművészetre: kétévente megrendezi a már említett Zalaegerszegi Szalont, támogat művészeti albumokat[7] és a gébárti művésztelepet, fiataloknak szóló városi összművészeti ösztöndíjat tart fenn, de rendszeresen költ például köztéri alkotásokra is.
Az elmúlt évtizedekben több mű is helyet talált magának a megyeszékhelyen, de sajnos a tendenciák egyre inkább a közízlés formálása helyett annak kiszolgálása felé mutatnak. Itt is kezd fontosabbá válni a járókelők tetszésének elnyerése, a szelfizhetőség, mint a kvalitás, az újszerűség vagy az eredetiség. Koncepció, terv a szobrok témáira, a szoborállítások sorrendjére nincs, kinek éppen mi tetszik, olyan szempontok mentén, mint például, hogy az adott mű nagyobb legyen, mint a szombathelyi megfelelője.
Fischer György Országépítő című szobrának a 2000-es évek eleji kálváriája után szakmai kontrollról sem beszélhetünk: annak botránya óta az önkormányzat nem hív zsűrit. Nyílt pályázatokat nem ír ki, az alkotók között nem teremt olyan versenyhelyzetet, ami ösztönzést jelenthetne a minél jobb mű létrehozásához. A fiatalabb, vagy a városhoz nem kötődő szobrászoknak esélyük sincs labdába rúgni. Így fordulhat elő, hogy a térbe sokszor nem illő, erőltetett témaválasztású, zsánerbe hajló szobrok kezdik belakni a várost.
Sokkal árulkodóbb, hogy a helyi szinten nagyon fontosnak ítélt, protokolláris jelentőségű művészeti eseményeket leszámítva, a Polgármesteri Hivatal Humánigazgatási Osztályának munkatársai csak elvétve jelennek meg kiállításokon, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság[8] tagjai pedig gyakorlatilag soha, pedig ők lennének az összekötő kapocs a helyi képzőművészek és az ő szervezeteik, valamint az Önkormányzat között. Az ő érdeklődésük hiánya jelzi a terület súlyát és megbecsülését.
Mindez előrevetíti, hogy milyen sikerrel lehet pályázni jelentősebb képzőművészeti célú támogatásért a bizottságához, ami egyúttal az oktatásra, sportra, ifjúságra és más kulturális tevékenységre szánt pénzeket is kezeli.
Volt sajnos arra is példa, hogy az egész éves keret már az év elején elfogyott, vagy csak teljesen jelentéktelen összegekkel tudtak támogatni egy-egy projektet[9]. Jellemző, hogy több lakókerületi sportegyesület is rendszeresen nagyobb támogatásokat kap, mint a város képzőművészettel foglalkozó civil szervezetei együttesen. Így nem csoda, hogy az önkormányzati támogatásokra benyújtható pályázatokkal lassan már nem kell terveznie annak, aki független képzőművészetet művelne Zalaegerszegen. Ezek miatt pedig nagyon fontos lenne a jövőre nézve a kulturális célú támogatási rendszer átgondolása, átalakítása, átláthatóvá tétele, arányosítása.
Szintén jellemző a helyi viszonyokra, hogy az Önkormányzat minden évben kiosztja a Kultúra Mecénása díjat, olyan vállalkozásokat jutalmazva, amelyek kiemelkedő szerepet játszottak az adott év kulturális életének támogatásában. A szponzoráció és a mecenatúra fogalmának értelmezése nem minden esetben világos, de az igen, hogy eddig még nem volt olyan díjazott, amely a vizuális művészetek önzetlen támogatásával nyerte volna el az elismerést.
Játsszatok csak, gyerekek!
A Zalaegerszegen működő kulturális szervezetek közül a vizuális művészetek területén kifejtett, érzékelhető tevékenységet két egyesület produkál.
A 2006-ban alakult, sok vihart megélt, a város által alanyi jogon támogatott Vitrin Kortárs Képző- és Iparművészeti Egyesület deklaráltan összefogja és szervezi az itteni képzőművészeti életet, képviseli a szcéna érdekeit[10], de nem tud kohéziós szerepet betölteni. A főleg az idősebb művészgenerációt tömörítő tagság az előző évtized közepén átalakult, kibővült a városhoz közvetlenül nem kötődő alkotókkal. A Vitrin tevékenysége szinte csak szimbolikusra zsugorodott: néhány kisebb – tematika és kurátor nélküli – kiállítást, illetve pár katalógust tud felmutatni. Igazi székhelye, infrastruktúrája nincs. Lobbiereje gyenge, amit az is mutat, hogy a várostól kapott, évek óta alig változó normatív támogatásuk szinte semmire nem elég.
Az eredetileg a zalaegerszegi zenészek támogatására alakult, de már a 2000-es évek közepétől kezdve képzőművészeti projekteket is lebonyolító ZAZEE Kulturális Egyesület tagsága a fiatalabb helyi értelmiségiek egy kis csoportját fogja össze[11]. A low budget szervezet többek között a zalaegerszegi kulturális életben undergroundnak számító, mindig üres épületekben megrendezett Color Arts Fesztiválokat, a Fischer György szobrászművész emlékére és a művészeti felsőoktatásba vágyó, illetve már ott tanuló fiatalok támogatására létrehozott képzőművészeti ösztöndíjat jegyzi. Szintén a ZAZEE tartja életben a 2006 óta működő www.finearthotel.hu weboldalt, ami a hozzá kapcsolódó Facebook oldallal együtt az itteni és a városhoz kötődő művészek online jelenlétének biztosítására és a velük kapcsolatos hírek gyűjtésére jött létre magánkezdeményezésből, rengeteg önkéntes munkával. Ugyancsak a ZAZEE szervezésében működik az Ex Umbra-díj, amit minden évben olyan személy kaphat, aki sokat tesz a kultúráért, de tevékenységét a háttérben, nem látványosan végzi[12].
2018 decemberében a ZAZZE hozta össze a Novemberi kiállítás/Decemberi licit elnevezésű aukciót, amelyen 43 Zalaegerszeghez kötődő művész mintegy 115 alkotását bocsájtották aukcióra. A rendezvény sikerénél csak a város (kulturális) vezetésének érdektelensége volt meglepőbb, pedig Zalaegerszeg történetében még soha nem volt példa arra, hogy ennyi alkotó állt volna össze egy tárlat és egy aukció erejéig.
Szervezeti keretek nélkül, civil erőből
Egy ilyen kis közösség életében, mint amilyen a zalaegerszegi művészkolónia, meghatározó szerepe van egy-egy markáns személyiségnek, mesternek, aki körül mindig pezseg az élet, aki tanít, szervez, ötletel, aki új nézőpontokat hoz, lendületet ad. Ilyen volt a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Dús László, vagy sokkal később Fischer György. Az utóbbi rajz szakköréből nőtte ki magát a Könyörgöm, akasszuk fel! kiállítás-sorozat, amit eleinte éves rendszerességgel, többnyire alternatív helyeken rendeztek meg, összesen kilenc alkalommal. A rendezvény hamar fesztivál-méreteket öltött, és gyakorlatilag a városhoz kötődő összes fiatal alkotót összefogta. A tárlatokat szervező, és egy időben rajzolni is rendszeresen összejáró társaság azonban lassan szétszéledt az országban.
Érezhető pezsgést hozott a kulturális életbe a D’CLINIC Studios, ami 2015-ben költözött át a szlovéniai Lendváról Zalaegerszegre. A Pál Katja festőművész által működtetett rezidenciaprogram-vállalkozás tavasztól őszig fogad fiatal alkotókat a világ minden tájáról, Hong Kongtól Peruig. A belvárosi helyszínen indító projekt a vendégalkotók kiállításai mellett művészbeszélgetéseket, előadásokat, performanszokat, koncerteket is szervezett, többször a ZAZEE-val együttműködve.
Szintén saját zsebből, gyakorlatilag költségvetés nélkül szerveződik a Díszművelődés nevű független művészeti esemény, ami ugyanúgy helyszínproblémákkal küzd, mint minden független kezdeményezés a városban. Az összművészeti fesztivál elsősorban a tízen-huszonéves fiataloknak bemutatkozást biztosító, laza programfolyam, és eddig 5 alkalmat élt meg. Ilyen szempontból unikális rendezvény-sorozatról van szó, legalábbis itt, a városban.
Merre tovább?
Több fórumon is elhangzott a város vezetőitől annak a vágya, hogy Zalaegerszeg lerázza magáról a csinált város jelzőt[13], és a polgári hagyományokra helyezze a hangsúlyt. A képzőművészettel kapcsolatban viszont pont úgy viselkedik, mint ahogy azt egy csinált város tenné: nem becsüli meg.
Ennek a fajta identitás-képzésnek csak akkor lesz létjogosultsága és eredménye, ha megváltozik a művészetekkel és a magaskultúrával kapcsolatos gondolkodásmód, ugyanis a polgári kultúra része a művészet.
Ha viszont művészetet szeretnénk csinálni, akkor arra muszáj áldozni. Bármennyire is nehéz, csak a minőségi kultúra, a minőségi művészet felé történő elmozdulás teremti meg a minőségi művészetfogyasztókat. Ha erre nem adottak a feltételek, akkor meg kell teremteni azokat, infrastruktúra és humánerőforrás tekintetében is.
Az elkövetkező pár év legfontosabb és legkritikusabb kérdései Zalaegerszegen mára egyértelműek: van-e valós szándék egy képzőművészeti profilú, 21. századi színvonalú intézmény(ek) létrehozására, ami új lendületet adhat a helyi kulturális életnek és olyan programokat szervez, amelyek végre a legigényesebb fogyasztókra is gondol(nak)? Legyen az akár egy képtár, vagy egy kisebb városi galéria.
Ha ez a minimális cél sem valósul meg, akkor milyen lehetőségei vannak egy kicsi, megosztott, az érdekeit érvényesíteni nem tudó művész-közösségnek, és milyenek a közönségnek? Be tud-e a kapcsolódni a kortárs művészeti életbe az a művész, aki Zalaegerszegen marad? Képes-e bekapcsolódni a város a kortárs képzőművészeti életbe országos és regionális szinten? Ha a mai idősebb művészgeneráció visszavonul, ki csinál itt majd művészetet? Ha ezekre a kérdésekre nem tudunk válaszolni, akkor előbb-utóbb érvényessé válnak azok a szavak, amelyeket egy 2008-as néma tüntetés transzparensére írtak: „Ebből akarunk eszegetni? […] Zalaegerszegen nem lesz művészet!”
A szerző Tóth Norbert, zalaegerszegi képzőművész
[1] Ha minden igaz, Szekszárd mellett Zalaegerszeg az egyetlen megyeszékhely, ahol nincs képtár.
[2] A befektető az önkormányzattól nem pénzt, hanem lobbyerőt kért.
[3] A napokban indult egy felújítás, aminek része a világítástechnika fejlesztése is, de ez a kiállítótér fénytechnikájának korszerűsítését – úgy tudjuk – nem érinti. https://www.zalamedia.hu/vezeto-hirek/kultura/a-parkettatol-a-fenytechnikaig?fbclid=IwAR3VPpQgkhQk6pNtr3l1-3wQLbkdg-g2tV0VvuDLellJnjUIi1fYRgHEVOs
[4] A város szinte minden kulturális intézményét a Keresztury Dezső VMK alá vonták össze.
[5] A fenntartó kéréseinek vagy igényeinek megfelelő tárlat.
[6] Készítettünk egy kisebb „felmérést” a helyi képzőművészek között még 2013-ban, amiből az derült ki, hogy az egyik legnagyobb probléma a kész munkák raktározása.
[7] Éppen készül egy nagyobb összefoglaló kiadvány a város művészettörténetéről Kostyál László tollából, Seres Péter fotóival.
[8] A legkisebb költségvetéssel dolgozó bizottság tagjai között senkit nem találunk, aki művészeti területről érkezett volna, vagy szakember lenne, holott a bizottságnak például véleményezési joga van a város közterületein felállítandó, elhelyezésre kerülő képzőművészeti, iparművészeti alkotásokkal kapcsolatban.
[9] Néhány tízezer forintos nagyságrendről beszélünk.
[10] Zalaegerszegen ebben a pillanatban kb. 15-16 profinak mondható képzőművész él és alkot.
[11] Ennek én is tagja vagyok.
[12] Nem művészeti díj.
[13] Zalaegerszegre a szocializmus idején ragadt ez a nem túl hízelgő kifejezés, amikor népessége a könnyű- és élelmiszeripari fejlesztések, gyáralapítások hatására megháromszorozódott, főleg a környező települések lakóinak beköltözésével. Emiatt a városias kultúra és a helyi identitás (újbóli) megteremtésében fontos szerep hárult a közművelődési intézményekre, vagy például a sportra.
Forrás: www.artportl.hu
