Nem nagyon bírta az eposzi jelzőket…
Szerette a szobrait térben látni…a legtöbb kiállítását közösen rendeztük. Mivel a legkisebb munkáit is milliméterről milliméterre körbeforgatva formálta (IGAZI KÖRPLASZTIKA!) - teljesen körbejárhatóan akarta megmutatni. A legelső zalaegerszegi kiállítása úgy alakult, hogy megrendeztük és megnyitódott, de még aznap este áthelyeztük egy klubszobába, mert a kiállítótérbe más programot szerveztek. Salomváron - a 80-as években - asztalokra tudtuk tenni egy falunap alkalmából.
Volt, hogy egyszerűen otthagyott egy eseményt, amikor a munkáit színházi büfében rakták ki, az evő-ivó előkelőségek orra elé.
Egyszer elcipeltük a bronzokat Kecskemétre Zalaegerszegről, egy nyárra teljesen kiürült egyetemi kollégiumba.
A budapesti Vígadóban váratlanul kiderült, hogy posztamenseket is vinnünk kellett volna… meg pogácsát, bort, poharakat, közönséget.
Nyitottunk galériát Zalaegerszegen, tancélosan, hogy a művészeknek ne legyen már ez a sorsa…Volt, hogy jól sikerült.
Mindenesetre cipekedtünk művészként és galériásként is.
Sajnálom, hogy erre a pécsi kiállításra már csak nélküle kerülhetett sor. Nagyon szép a Nick Art Galéria is, a Széchenyi térről szinte belátni a mégis intim és elegáns térbe. 52 szobor és több fontos rajz 30 alkotóév összegzése.
A megnyitóba tévesen keveredett bele Péntek Imre és Palotás József neve…De Fischer ezt biztos szarkasztikusabban tenné szóvá, a barátaival borozgatás közben. Akiknek köszönet a segítségért és az emlékezésért.
