Az alkotóval (aki az Ady-iskola rajztanáraként is ismert, de mint az majd kiderül, most direkt nem ebben a minőségében kérdeztük), a tűzzománcok kémiájáról és boszorkányságáról beszélgettünk. Az apropót az adta, hogy a nemrégiben nyílt Zalaegerszegi Szalon csoportos kiállításon, a fekete-fehér képsorozatának újabb elemei láthatók.
- A tűzzománc kapcsán általában valami kisebb méretű, színes, élénk tárgya asszociálunk. Honnan jött a fekete-fehér inspiráció?
- Úgy, hogy van egy erős grafikai énem, és ezt szerettem volna a tűzzománcba átültetni valamilyen módon. Zománcozni Morvay Lászlónál tanultam még főiskolás koromban, a pécsi tanárképzőn. Ő tanította meg a fehér alapú technikát. Ezt a módszert hoztam össze a grafikával. Vagyis a vörösréz- vagy vaslemezre festek egy fehér alapot, ami kiégetésre kerül, s ezzel dolgozom utána tovább. Lehet a felületet karcolni, tovább festeni, vagy nagyon kemény grafitceruzával motívumokat, figurákat rajzolni rá, és ezt égetni ki újra.
- A ceruzarajz ilyen jól bírja a hőhatást?
- Igen, a grafitszemcsék szépen beleolvadnak a zománcfesték rétegei közé. De, nem szabad túlmelegednie, mert akkor eltűnik a rajz. Az ideális az, ha 800-850 Celsius fokon égetek. Persze több festékréteget használok, amiket az egyes égetési fázisok után visszacsiszolok, így arra is figyelni kell, hogy az alsóbb rétegek ne sérüljenek. Rém izgalmas ez az egész! Az ugyanis egy dolog, hogy mit képzelek el fejben, mit rajzolok le vázlatként egy papírra, de hát menet közben is alakul a dolog. Sok tapasztalat kell hozzá, hogy az ember irányítani tudja a véletleneket.
- …és ha mégis valami hiba történik?
- Akkor újra kezdem, javítom. Érdekes ez, mert van olyan, hogy épp az elrontottnak vélt dolog ad valami új ötletet. A kudarc sokszor utat jelez, és inkább továbblendít.
- Kicsit olyan, mintha a kémia és a boszorkányság egyszerre lenne jelen az alkotási folyamatban. Ráadásul még ott van a kemence is…
- Tényleg benne van mind a kettő. Érteni kell az anyag viselkedését, és hogy a színek miképp reagálnak a hőre, mégis rengeteg véletlenszerűség van a munkában. De pont ettől érdekes az egész. Szeretek kísérletezni; van, hogy több grafikai ötletből, sok-sok réteg festékből alakul ki egy kép.
- A fekete és a fehér szín mekkora teret enged a kísérletezésnek, vagy a változatosságnak? Nem határolja be nagyon a lehetőségeket?
- Szerintem nagyon sokféle dolgot ki lehet hozni belőle! A fekete színt eleve sokszor rá kell festeni a felületre, hogy szép egyenletes és fényes legyen. A fehér ad az egésznek egy kontrasztot, a grafika pedig lágyít egy kicsit mindezen. A feketére ezenkívül lehet zománcdarabkákat szórni, illetve egy áttetsző fehér festék segítségével különféle szürkés tónusokat is lehet adni a képnek. Rétegtől és vastagságtól függ, hogy ezek mennyire látszódnak majd világosabbnak, vagy szürkébbnek. Mostanában azon gondolkodom, hogy mi van akkor, ha a fehéret elhagyom, és csak a feketével dolgozom úgy, hogy azt csiszolom fel többször. Az így előkerülő szürke rétegekre megint csak lehet grafittal rajzolni… Nagyon bele lehet merülni ebbe a munkafolyamatba. Az ember néha elfelejt levegőt venni. Talán az is a boszorkánysághoz tartozik, hogy hihetetlenül varázslatos és titokzatos az olvadt üveg világa! Tisztelni kell ezt az ősi anyagot.
- Ha már szó volt a fényes és sima felületekről: a kiállításmegnyitón mázas kerámiának titulálták az alkotásaidat. Ilyen könnyű ezt „benézni” még egy szakavatott szemnek is?
- Alapvetően igen, mert ez a fajta tűzzománc négyzetekből épül fel, csillogó és fényes: kissé csempeszerűnek hat. Ráadásul itt a keret is egybeolvad az egész művel, hiszen az is fekete. Szinte láthatatlan. Emiatt tényleg kerámialapra is lehet asszociálni.
- Egy olyan tradicionális díszítőtechnikáról beszélünk, amiből – mint az látható – nagyon sokféle dolgot ki lehet hozni. Mi lehet a tűzzománc jövője, vagy inkább jelene a 21. században?
- Ez valóban érdekes kérdés, mert sokáig az ötvösség díszítőeleme volt, és főleg szakrális célokat szolgált, hiszen számos valláshoz kötődő tárgy készült belőle. A szecesszió hozott egy áttörést, ami után „profanizálódott” a dolog, és lakásdíszek, hétköznapi embereknek szánt ékszerek, dekorációk, használati tárgyak is készültek már tűzzománcból. Sőt, ha belegondolunk a fazekakat, lábosokat is zománc borítja. Ilyen előzmények után már az is áttörés volt, hogy a tűzzománc, mint falra akasztható kép megjelent az 1960-as, ’70-es években, és egyre inkább a képzőművészek is elkezdtek dolgozni vele. Persze még mindig kevesen vagyunk. Nincs ez annyira a fősodorban. A jövőt számomra talán az jelenti, hogy tovább kísérletezem. A gébárti alkotótelepen például készítettem 4x3, zománccal bevont kockát. Szeretnék ezután többször ilyen módon kilépni a térbe. De lehet különféle használati tárgyakba zománcot építeni, vagy klasszikus művek egyes részleteit újraalkotni a tűzzománc segítségével.
- Mint az Ady-iskola tanárát, sokan „Szilvi néniként” ismernek, amivel persze önmagában nincs gond. De nem sajnálod néha, hogy a művész éned kicsit háttérbe szorul?
- Dehogyisnem! Ezzel szerintem a többi művésztanár is hasonlóan van. Állandó küzdelem és harc ez, főleg az idővel. Az iskola mellett kevés a lehetőség az elmélyült alkotásra. Inkább csak a tanítási szünetekben van rá mód. Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretek tanítani, hiszen öröm foglalkozni a gyerekekkel, felfedezni a tehetségeket, nyomon követni pályájukat. De tény, hogy az ember nem mindig csak tanárként szeretne megnyilvánulni. A helyzet nálam még annyival bonyolultabb, hogy a tűzzománc alkotásokat nehezebb a kiállítóhelyeken bemutatni, hiszen kisebb méretük miatt nem töltik ki úgy a teret, mint a szobrok vagy a festmények. És kevésbé van bent a köztudatban is. Lehetőségek azért vannak: készítettem már egy kápolna szentségtartó szekrényébe képet, és a zalaegerszegi zenélő óra tűzzománc számlapjait is én terveztem és készítettem el az előzetes gyerekrajzok alapján. Szóval a tanításon kívül van egy másik hivatásom is, amikor alkotó lény vagyok. Olykor ezt is jó megmutatni!
Forrás: www.zalamedia.hu
