NB1
(Monok Balázs és Tóth Norbert kiállítása)
Berka Attila (BA)
Mindenekelőtt el kell mondanunk, hogy előre elnézést kérünk, hogy kissé zavarban vagyunk, mert eredetileg nem ide készültünk, amit elmondunk, azt nem itt akartuk elmondani, és nem is ide öltöztünk, hanem egy másik rendezvényre, de történt valami váratlan és megmagyarázhatatlan, ami az idővel és a térrel is kapcsolatos... Tehát nekünk most, ezekben a percekben Tóth Norbert és Monok Balázs NB I című kiállítását kellene megnyitnunk Tatán, a várban, a Kuny Domokos Múzeumban, viszont csak annyit tehetünk, hogy kiteszünk magunkért, és bízunk benne, hogy azok is kitesznek magukért, akik most a helyünkön vannak.
PÉNZFELDOBÁS
BA
Tehát NB I,
amiben az N Norbertet, a B Balázst jelent, az I-es pedig azt, hogy ez az első közös kiállításuk.
Ha akarjuk, ha nem, ha csak egy kicsit is foglalkozunk sportászattal, tudjuk, hogy az NB I jelentése a Nemzeti Bajnokság Első Osztálya, vagyis az adott sportászati ágban a legmagasabb szintet jelenti.
Vagyis a kiállítók megcélozták a legmagasabb szintet, hogy a legjobbak legyenek.
Persze jó esetben ez a célja minden embernek, az élet minden területén. Ugye?!
A jó eset a legfőbb jó, amikor mi a legjobbak vagyunk, amivel kapcsolatban jó helyen keresgél, akinek eszébe jut a hét főbűn egyike, a jóra való restség. Hiszen mi lehetne a dolgunk e világon, rövid életünkben, ha nem az, hogy egyéni és közösségi értelemben is kihozzuk magunkból a maximumot, ami nem más, minthogy legjobb tudásunk szerint tesszük a dolgunkat. Jót s jól.
És még csak nincs is benne semmi misztikus. Illetve van, de nem ott, ahol gondoljuk.
Tehát az első osztályban játszani, első osztályú alkotásokat létrehozni, nos, az mindenkinek az álma.
Amikor már mások is észlelik, hogy itt valami fontos történik.
Persze a felszínen mindig a hírnév, a pompa s a csillogás látszik, az odáig vezető út nem. A tudás és a tapasztalat megszerzése, a munka és az alázat, a folytonos mozgás, a bennben, a bennéjében benne levés nem.
Ezért buknak el sokan. Többségük aztán kiderül, nem is saját útjukon akartak haladni.
Sok-sok évvel ezelőtt Budapesten, egy belvárosi iskolában egy hatodikos leány, akin a különcség jelei már erősen láthatók voltak, feltette nekem azt a kérdést, hogy: Művészet vagy Sport?
Tudtam, láttam, hogy számára részben pályaorientációs, részben (bár ezzel összefüggően) identifikációs a kérdés, hogy tulajdonképpen mire tegye fel az életét.
És végül is olyan ez a kérdés, mintha dilemma, sőt örök dilemma lenne.
Pedig hát éppen itt van elásva a kincsesládika: vagyis hogy ép testben ép szellemmel ép a lélek, tehát a művészet és a sportászat nélkül nem ember az ember, ezekből a nem-emberekből pedig nem jön létre közösség, ezekből a nem-közösségekből pedig nem jön létre se város, se ország; sőt egy aprócska nemzet se születik és működik kultúra, vagyis művészet és sportászat nélkül.
Székelyhidi Zsolt (SZZS)
Élő sportközelítés
(Monok Balázs és Tóth Norbert kiállítása)
Sportriposzter az SPN Krú (Berka Attila és Székelyhidi Zsolt)
Egyféle addikt
a sportfestés:
az elkövethető
legsebesebb,
kellően mutatósra
sikerülő
tünetegyüttes.
Tüntetően kitűnőre
sikeredni a cél.
A sportfestés
alapja a kellően megtervezett,
önálló gondolkodás
és a megfelelő kondíció.
A talponállókból vett
előképzettség művészetileg
jól jön, a képzett álló vagy ülő
koncentrációja látványosan
megnő, a gyors létezés
a suhogó ecset- vagy
gépkezelésben
is megmutatkozik.
A sportfestő
élete nem
csak álom és szórakozás.
Bizony, sok a dolog,
SOS, ASAP,
azonnali eredményt
vár a kíváncsi tömeg,
az alkotótáborokba járó
művészszurkoló.
A táblát képpel,
a falat festékkel,
a földet mozgással
tölteni meg,
fákat összeszínezni,
papírt, növényi rostot
kenni, cicomázni.
A művész, mint
a labda, gólirányba repül.
A művész labda és láb is.
A művész rúgás közben
lövi a labdát
az eldöntött irányba.
A művész nem hibázik,
mert mű minden
lehetséges elrúgás.
Akinek lövése nincs,
értelemszerűen nem
szakmabéli.
A sportfestő élete
két művészet között
is alkotásról szól.
Saját teste
minél gyorsabb és pontosabb
mozgatása a cél.
Szeme fókuszát
mindig célra fogja,
orrsejtjeihez olajszag
jut, hajszálai
kaméleonként festülnek-színednek.
A sportfestő éjjel-nappal
képes a megfelelő sebesség előidézésére.
Minden körülmények közt
képére formál.
A sportfestő sportfest.
A sportnéző sportnéz.
A sportfesték sebesen szárad.
A sportkiállítás baromi mozgalmas.
A sport maga az élet,
a sport maga az ember,
maga a halál, a megújulás,
a fekete, a fehér és a színek
összességét tartalmazó egyenszürke.
A festő mindig készen áll.
Mindig a festő áll készen.
Az összes mű már a fejben.
A mű mindig készen van,
egy és örök.
Játéktér I.
Tóth Norbert, ezüstlap, földlap, fallap, mészlap, be- és kimeszelt térképek
BA
Az egy és örök mű, minden mű egy és örök, harckészültségben vár.
Ránk vár.
Várja, hogy az általa létrejött jelentést olvasni legyünk képesek.
Hogy a benne megtestesülő múltat a jelenben ízlelve, tapintva motiváltak legyünk a jövőre.
De persze nemcsak ezt az időizét, mármint a hármassága (múlt-jelen-jövő) bizonyos értelemben üressé használtságát testesíti meg képletesen és valóságosan az egy és örök mű, hanem térviszonyainkat.
Bizony, ez benne a nehéz. Ez, hogy mióta ember az ember, ez a menet: idő és tér.
És ebből kitörni nem lehet. Ezek a mi legkedvesebb csapdáink.
És mégis, amikor kitörési pontot keresünk, valahogy mindig felfelé tekintünk.
Először fel a tetőre, onnan legalább körbe is tudunk nézni a világban, hát persze, minél magasabbra jutunk, annál nagyobb szeletét láthatjuk az életterünknek annak árán, persze, hogy minden egyre kisebb.
Mindezt azzal a technológiával, amivel elsősorban szakrális terek falaira készítettek szakrális jelentőségű képeket, a szekkóról van szó, igen.
Aztán elég magasra jutunk, mint a Masat-1, az első magyar műhold, amely2012-ben indult tudományos céllal, Föld körüli pályán, aztán 2015-ben a légkörbe érve megsemmisült, és ekkor örülünk.
A Mars Climate Orbiter űrszonda 1998 decemberében indult, és 1999 szeptemberében ért a Marshoz, de a repülésirányítók hiábjából túlságosan behatolt a légkörbe és elégett, ennek nem örülünk.
Ezek az általunk valóságosnak érzett múlt történetei.
A múltból nő ki s lesz örökkévaló A himnusz cintányérosa, aki viszont száz évvel ezelőtt (1916!) csak egy fikció lett volna, egy kedves geg, hiszen az eredeti Erkel-Himnuszban nem szerepel cintányér, csak 1938-ban, Dohnányi Ernő áthangszerelésekor került bele. A ganümédeszi űrhajókkal vívott 2051-es csatáról még nincsenek fogalmaink, így hát nem tudjuk, örüljünk-e vagy sem, de hát ez a jövő. A Ganümédész egyébként a legnagyobb hold a Naprendszerben, a Jupiter holdja, és még oxigén is van rajta valamennyi. Nevét Trója névadója, Trósz király fiáról kapta, akivel, szépsége miatt, szórakoztak, játszottak az istenek.
Akárcsak a műalkotásokkal a műkereskedők, a profi sportolókkal a menedzserek, a klubtulajdonosok; adják-veszik őket, s nekünk, bizony, egyre kevesebb esélyünk van a csúcsra jutni, ezért is kár, hogy a valaha volt Aranycsapatunknak ezüsttel kellett beérnie.
SZZS
Egy. Nagyapám mindegyik aranycsapat-taggal focizott. 1922-ben született, 94 éves. Él, mint a csapatemlék, tovább, mint egy fülkeforradalom utóhatása, örökké, mint egy oltár egyre kerekítettebb élei, korrodáló, tehát át- és elalakuló kerete, eltűnő, de folyton rekonstruálható imágója, lényege.
1953, Nagyapa 31 éves, a Wembley-ben 6:3-ra vert angolok nincsenek a fotográfián, Marilyn Monroe sincs, hacsak észre nem vesszük Puskás somolygó szemében, Lóránt labdát tartó keze és fehér gatyájának zsebe között vagy Hidegkuti komolyan összetett karjaiban.
A fény- és emlékérzékeny ezüstréteg az aranyhoz jól hasonlító, ékszernek valóan szép, nemes hallgatásával, nyers villanásaival, puszta energiáival keretbe teszi, kiemeli, magasztalja az emblematikus lábakon álló közösséget.
Nagyapám végtelen éves, örök futballista, arany íriszét ezüstfehér ínhártya veszi körül. Összeszorított fogakkal, hunyorogva, feszülten figyel, mindig rúgásra kész, pályán van, vár, a labda pörög az áldott levegőben.
Kettő. A szobrok helyzete szúrós szagú futballtérben. A Himnusz eszünkbe töltése kezdetét veszi. Nyújts feléje, védő! Rúgj feléje, rúgd neki, rúgd be, az Isten áldjon még! A pályamunkák kiállításra várnak, eleve szabálytalanok, piros laposak. Képzeljük el: a mérkőzés alatt a játékosok álló helyzetben, akár a szobormakettek. A Himnusz cintányérosa az elütésre vár. A ganümédeszi űrhajó a küzdelem kezdő füttyszavára. A MASAT-1 műhold az 1061. napra, hogy visszakeringjen saját űrfelébe. A Mars Climate Orbiter arra, hogy az utolsó, Földre küldött, a bolygó légkörébe jutás pillanatában, de még a véglegesnek mondható megsemmisülés előtt nekiinduló, részleges adatbit elérje Amerikát. Időközben a hír, hogy az ominózus bit sikeresen landolt, de céltalanságát kiismerve és létezésének esetlegességét felismerve önmegsemmisült, mielőtt a NASA tudósai észlelhették érkezését. Így csak elképzelni tudták.
A szobormerev testtartást a bíró a műfüves pályán egy ideig tűri.
Három. Olyat rúgna, hogy a fal adná a másikat. Olyan fal adná, amit később le- és elválasztanának, le- és felutaztatnának, ki- és beállítanának. Olyan fal, aminek falságát elorozta a művészet, lefeszítette az alkotó és átlényegítette a téma. Olyat rúg, hogy a mű adja a másikat.
Az egerszegi műteremfal leszerelése és tatai újratelepítése, mint kedves labdáink gólfotóinak elképzelései és leképezései bármely kapu hálójában.
Négy. Be- és nem befejezett, kapuba vagy direkt mellé rúgott, ki- és elhagyott, újrajátszott szegmensek. Képek a titkos falak közül, ahol a sarkoknak füle van. Lefestett festmények, eloltott vásznak. Csapat a mész mögött. Láthatatlanságra mázolt játékosok. Felfedhetők? Restaurálhatók? Pályára állíthatók? Oltó mész és láttató víz. Matt és tükröző, szikár, nedves.
SÁRGA LAP
Játéktér II.
Monok Balázs, zöldlap, kéklap, mez és mező
BA
Ahogy átsétálunk e másik térbe, a pálya másik térfelére, ami most ad absurdum mérkőzésünk második félideje is, nos, jó kérdés, ki mer majd rálépni a játékteret jelentő szép fekete gyepre. Aki focizott egy kicsit nagypályán, az talán egy pillanatra elbizonytalanodhat, hiszen civil cipőben nem nagyon sérthetjük meg a pályát, ugyebár.
Akit a fekete szín zavar, idézze fel magában az előző félidőben, az előző térfélen látható zöld gyepet, kapcsolja egymásba a feketét és a zöldet, alkosson képhidat. Vagy idézze fel, én is megtettem, Szentjóby Tamás 1975-ös filmjét, a Kentaurt, melyben az újságárus fiú azt ordibálja: Itt aztán fű nem terem! Megjelent az Itt aztán fű nem terem! Az ember nem földi eredetű! Semmi nem földi eredetű!
Amikor az öltözőben átöltözünk, azzal kezdetét veszi a szertartás. Felvenni a nadrágot, feltenni a sípcsontvédőt, ráhúzni a sportszárat, előtte gondosan megrövidíteni a lábkörmöket, fáslizni a bokát, krémet dörzsölni, végül belebújni a cipőbe, aztán végigkopogni az úgynevezett játékoskijárón, hogy végül a pályára lépjünk. Bemelegítés, egy kis labdázás, aztán mindenki beáll a helyére, a bíró a sípjába fúj, és elkezdődik egy másik, egy önálló időszámítás egy másik, egy önálló tér használata.
Alapvonaltól alapvonalig, oldalvonaltól oldalvonalig és kétszer harmincöt, negyven vagy negyvenöt percig tart ez a világ. Kétszer tíz mezőnyjátékos és egy-egy kapus áll szemben egymással azzal az egyértelmű szándékkal, hogy az egyik társaság, az egyik csapat legyőzze a másikat.
Két hadsereg. Két hadsereg, mely szerkezetileg ugyanúgy néz ki, vagyis van egy védelmi egysége, van egy középponti irányítóegysége és van egy támadóegysége. Hogy az egyes egységek vagyis a csapatrészek hány főből állnak, az már változó lehet, de csak a megadott keretek között.
A megadott térben és időben tehát a tét nagy, a győzelem. Ezért harc dúl a felek között, háború.
Ez van tehát lent. Nem sokkal ezelőtt láthattuk, milyen az, ha lentről felfelé vágyunk, ha a fent megcélzásával foglalkozunk, ha kapcsolatba akarunk kerülni a fenttel, ha várunk valamit odafentről.
Itt viszont fentről nézünk lefelé, a lelátóról nézünk a pályára. Közvetlen kapcsolatba itt nem kerülünk a lenttel, azzal, ami ott történik. Nézzük, esetleg szurkolunk, rajongunk, jó esetben együtt élünk a játékkal, a hozzánk tartozó csapatnak, igen, amivel egyfajta közösségi viszonyt képzelgünk, győzelmét várjuk el, ezt akarjuk kapni, rosszabb esetben a gőzt eresztjük csak ki és szidjuk az ellenfelet, vagyis visszaminősítjük ellenséggé, és a bírót, mindenkit, az egész világot, ha nem a mi csapatunk győz, ha nem a mi csapatunk a jó.
Azt javaslom, merjünk bátran a szent területre lépni, és nézzük meg közelebbről a csapatunkat, merthogy ez a mi csapatunk, a mi kedvünkért jöttek ide, minket képviselnek. Ugyebár?
És minél közelebb lépünk, annál inkább megkülönböztethetők az egyedek, ugye? Ha elég közelről nézünk le rájuk, már nem egy homogén csapatnak tűnnek, hanem tizenegy különböző, önálló létezőnek.
Az itt látható felállás egyébként egy elég kombinatív alapfelállás, kivált, ha a 9-es játékost visszaképzeljük a pályára.
Már csak az ellenfélnek kellene megérkeznie.
SZZS
A szuperpozícionált fizikai tér kihasználtsága mutatkozik meg a zománcfesték-mezbe öltöztetett futballképeken. A játékosok fél térfélnyi területen szóródnak, egyedül a hátvéd visel kék hátteret, kiemelt pozitúrában, ugyanakkor hátravetve foglal helyet. Tudhatjuk, hogy ő az értelmi szerző, legalábbis a képmás, aki a többiek takarásából erőt ad és merít.
A játékosképek keretzöldje a hátvédnél jelenlévő kékből és a valahonnan figyelő, a nem látható tudást birtokló sárgából, az edző kedvenc alapszínéből állnak. Keverékszínek, de önálló feladattal, jelentéssel. A zöld a természet és a remény hullámhossza, de az éretlen, még kiforratlan egyed azonosítója is lehet. A zöld sasok az FTC is.
A meg nem látogatott linkek, hiperhivatkozások színe a kék. A művész tehát üzen: látogassák meg, fogjanak kezet a megnyitó végén, mielőtt a kékhalál számítógépes állapotába kerül és az országos kék túra járt és járatlan ösvényein el nem tűnik a szemünk elöl. Köszönöm.
PIROS LAP
