Kossuth-díj az éppen 80 esztendős Németh Jánosnak
Németh Jánossal a műtermében beszélgettünk, a díjátadó előtt néhány nappal. A száraz adatokat ezúttal ugorjuk át (az interneten bőven találunk hivatkozást alkotásainak, egyéni és csoportos kiállításainak számáról), maradjunk inkább a szellemiségnél.
- Ebbe a világba születtem bele, erre a pályára készültem. Olyan emberek között nőttem fel, akik fazekassággal, kézművességgel foglalkoztak. Édesapám nemcsak kitűnően mintázott, hanem gyönyörűen is rajzolt, komoly művészi vénával rendelkezett. Nagyapám pedig híres céhmester, kályhásmester volt, akinek műhelyében Malonyai Dezső néprajzkutató is megfordult. A mi műhelyünkből jött létre később a zalaegerszegi cserépkályhagyár, és én is ott kezdtem el dolgozni - meséli a kezdeteket.
Ilyen előzmények után akár fazekas, vagy kályhagyáros is maradhatott volna, ám ő művészeti pályára készült. A kézműves és népművészeti gyökerekkel azonban sosem szakított. Sőt, egész életében ezt ötvözte a szobrászattal.
- Az iparművészeti főiskolán óriási mesterektől tanulhattam: Borsos Miklóstól, Ferenczy Noémitől és Gádor Istvántól. Bár az akkori hatalom megkövetelt az oktatásban egyfajta politikai ideológiát, a műhelyekben egész más szellemiség uralkodott. Tulajdonképpen itt töltöttük napjainkat a mesterekkel együtt, és a tudás javát ott sajátítottuk el. A mostani munkáimnak is máig ez az alapja.
A keramikusművész azonban gyorsan hozzáteszi: ez korántsem jelent egyhelyben topogást. Mert közben önmagunkon belül folyamatosan alakulunk. Ha az ember magáénak tud egyfajta szellemiséget, azt lehet egész életen át képviselni, úgy hogy közben mindig fejlesztünk, alakítunk valamit a munkákon. Ezért nem szakadt el sohasem a néprajztól és a pásztorművészettől. Mint mondja, számára azért érdekes ez a világ, mert a szellemisége az emberek lelkéből fakad. Nem akar világmegváltó lenni; egyszerűségében szép.
Németh János annak ellenére, hogy mindig a zalai fazekas hagyományokra támaszkodott, szobrászként mégis egy egészen újszerű dolgot hozott létre: kerámiaszobrait koronggal alakította.
- Nem a szobrászatot akarom imitálni, hanem a korong eszközével kifejezni a mondanivalót. Tulajdonképpen a fazekaskorongon épülnek fel a szobrok elemei, alkotórészei. Ugyanúgy mint ahogy a korsó, vagy az edény készül. Kubusokból, csövekből, gömbökből alakul a mű. Sőt, a kerámia domborművek esetében is működik ez az eljárás.
Munkáit elnézve megelevenedik a népmesék, mitológiák világa, de a kereszténység jellegzetes motívumai is. Mint meséli, számára a népművészet és a hozzá kapcsolódó formavilág nemcsak magyar, hanem egyetemes dolog. Alakjait azonban gyakran ihleti a zalai tájra jellemző hullámzás, bőség. Állatfigurái és nőalakjai teltek, dúsak. Karakterük pedig sokszor humoros, groteszk, vagy éppen pajzán.
- Szeretem úgy megjeleníteni a dolgokat, ahogy az a képzeletünkben, vagy egy gyerek képzeletében megjelenik. Elképzelem az állatok mozgását, viselkedését, jellemét. Viszont abban hiszek, hogy mindent meg kell ismerni, mielőtt megformázzuk, a többi aztán már belülről jön. A karakter a lélekben van!
De kanyarodjunk vissza 1971-be, az uszodai dombormű készítésének évébe. Ez volt Németh János második nagyobb megbízatása. (Az első köztéri domborművét Harkányfürdőbe készítette.) A zalaegerszegi kerámiaképen stílusosan a római mitológiából ismert tengeri istenek és sellők jelennek meg. Megalkotásához egy egész csapatra volt szüksége, hiszen komoly műhelymunkát igényelt a kivitelezés és a beépítés. Még Bonc Barnabás (Jimmy), későbbi színházi titkár is segítségére volt, aki élete végéig barátja és támogatója maradt a művésznek.
Hogy hogyan telik Németh János születésnapja? Az évfordulóhoz és a díjátadóhoz kötődő ünneplésen túl, természetesen munkával. A közeljövőben két kiállítása is nyílik. Az első mindjárt március 21-én a Gönczi Galériában, ahol vázlatrajzaiból, szobraiból, építészeti kerámiáiból, sőt érmeiből is látható lesz egy válogatás. Az április végi fazekastalálkozón pedig a Magyar Olajipari Múzeum kiállítótermében mutatja be a szakmához kötődő alkotásait.
Persze közben pályázatokra is készül: Keresztury Dezső Mártírok úti szülőházának vakablakára tervezett egy domborművet. A költő Dunántúli hexameter című versének utolsó sorai adták hozzá az ihletést. A folyamatos munka fontos számára, mert mint mondja ez ad változatosságot az életében. "Ha mindig minden egyforma lenne, akkor csak dadognánk..."
