2016-ban negyedik éve hirdetette meg a tatai Kuny múzeum a Barlang/Grotta című projektet, melyre az ország bármely pontjából jelentkezhettek negyven évnél fiatalabb alkotóművészek. A téma évről évre változik, ami viszont állandó, hogy a pályázatot közös tárlat és katalógus zárja, valamint a legjobb két művész lehetőséget kap arra, hogy önálló kiállítása nyíljon a vármúzeumban. A tavalyi megmérettetésen a két zalaegerszegi alkotóra esett a zsűri választása, a közös tárlatot pedig most sikerült összehozniuk. Az időpont talán nem is volt véletlen, hiszen közvetlenül az NB I-es tárlatnyitó előtt, az idei Grotta anyagából is megnyílt a kiállítás a vármúzeum törökkori bejárójában. Itt az önálló bemutatkozástól függetlenül, Tóth Norbert, Monok Balázs és Kiss Ágnes Katinka is részt vett egy-egy alkotással.
De maradjunk a „focis” tárlatnál! Tóth Norbert részint a Zalaegerszegi Szalonon már bemutatott szobraival (a Himnusz cintányérosa; Masat-1 MO-72; A ganümédeszi űrhajókkal vívott 2051-es csata emlékműve) érkezett, de hozott újabb műveket (festményeket) is, melyek jól kiegészítik a szobrok futurisztikus hangulatát. A „szemközti házakról” (illetve annak részleteiről) készült sötét tónusú, geometrikus, ám mégis nagyon realista festményei éppúgy, mint a falról leválasztott, fehér szekkók. Ezek az üres vakolatok fejezik ki tán legjobban a titokzatos jövőt, hiszen a képekre műanyag spriccelőkkel vizet permetezhetünk. A festményeken így bármilyen mintázat feltűnhet egy rövid időre, ami aztán el is illan, mintha magába szívná az anyag.
Talán furcsa párosítás mindezekhez a focigyep, mint ”alapozás”, de az a helyzet, hogy a zöld nagyon is illik a térbe, hiszen tökéletesen kiemeli a „pályán” lévő tárgyak (alkotások) lényegét; értelmét és határait. Ráadásul a gyep Tóth Norbertnél nincs felfestve, vagyis a focira utalás nincs túljátszva. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a résztvevők nem állnak készen a meccsre. Hiszen a játék legszükségesebb eleme (a tér, a gyep) – amire építkezni lehet – megvan. Pont úgy, mint mikor egy külvárosi (űrvárosi) lakótelepen a gyerekek találnak egy zsebkendőnyi zöldet a passzolgatáshoz. Ehhez hasonlóan pattog a szemünk is az alkotások között, mert nincs szigorú tematika és sorrend, amit követnünk kéne. Elmélázhatunk valamely – tatai köztérre megálmodott – szobortervnél, aztán spriccelhetünk egyet valamelyik fehér képre, majd tovább mehetünk a „szemközti házak” felé…
…vagy Monok Balázs termébe, aki a foci hangulatot egész pályán alkalmazta. Képeit a játékosokhoz hasonlóan választotta ki, és léptette pályájra; számozva, kezdő felállásban. (Régi absztrakt képei ezek; a játék kedvéért kitakarva, részletekben megjelenítve. )Bár a kilences (ő maga) hiányzik. Már kiállították. Pedig szorgalmasan edz a szomszédos falon látható kisfilmen. Tornája régi focik és régi tesiórák korszakát idézi. Nem véletlen, hogy a tárlatot megnyitó SPN krú duó – vagyis Berka Attila és Székelyhidi Zsolt – a Rubicon folyóirat egyik témába vágó számát is felhasználták performanszukhoz. Mely amolyan stand up-os módon egyszerre volt szarkasztikus, kritikus és művészet- illetve sporttörténetileg helytálló.
Ahogy tréfásan (és germanizmusokban gazdagon) meg is fogalmazták: itt most nem a kiállítás van megnyitva, hanem a mérkőzés van elindítva. Az viszont fontos, hogy merjünk pályára lépni! Akár közönségként, akár alkotóként. Bár a sportszerűségre mindig érdemes figyelni, különben az ellenfélből (jó magyar szokás szerint) hamar ellenség lesz.
Szerencsére azonban az NB I-es tárlaton erről nincs szó; a viszonyok (bemutatott művek, ötletek és elrendezések) kiegyenlítettek. Mindketten nyertesei ennek a meccsnek, ami után az egyszeri látogató csak annyit mondhat: Szép volt fiúk!
Forrás: zalamedia.hu
